Árpád-kor > Előzmények – zenei őstörténet > Népzenénk ősi rétegei

Nyitókép

 

Előző anyagrész

Következő anyagrész

Fogalmak

Dokumentum

Életrajzok

Kottatár

Képtár

Műelemzés

Zenetár

     Talán túl merész állítás, de bizonyos értelemben mégis igaz, hogy amíg írásos zenei adatunk egyáltalán nem, addig hangzó emlékünk igen is maradt fenn az ősmagyar korból: élő népzenénk miden bizonytalanságával együtt is felbecsülhetetlen adatgyűjtemény, mely magán hordozza minden korszak egyedi lenyomatát. A népzene bevonása a zenetörténetbe persze nagy óvatosságot kíván, hisz joggal tehető fel a kérdés: vajon megállapítható-e egy 20. században rögzített népdalról, hogy mely korból való? A módszeres és óvatos dallam-összehasonlítás azonban lehetővé teszi, hogy ha nem is egy adott dallamnak, de legalábbis egyes stílusoknak hozzávetőleges korát megállapítsuk. Ily módon népzenénk kialakulásakor több stílusréteget is feltételezhetünk. Az első nagyobb korszak még az ugor együttélés Időszakára tehető, a második a különböző török népekkel való évszázados együttélés során alakulhatott ki.

     Archaikus népzenénk legrégebbi, feltehetőleg az ugor együttélés idejéből való rétege, a diatonikus sirató, mely osztyák epikus énekek egyik fajtájával mutat rokonságot. Az ilyenfajta énekekben még egybefonódott a szertartásos és az emlékező-emlékeztető, a dicsőítő és az elhunyt hősöket sirató jelleg, mely a későbbiekben több műfajra oszlott. Emlékeztető része az ősök tetteit elbeszélő műfajokban folytatódott, dicsőítő hangjai a himnikus művekben, a szellemüket megidéző szerepe pedig a siratókban élt tovább.

     Zenei jellemzője a szólisztikus recitatív előadásmód, hisz e stílus lényege az ismert sémák alapján rögtönzött, alkalomhoz alakított szöveg. Az egyes sorok, melyek ismétlődhetnek, s terjedelmük a szövegnek megfelelően változhat, a következő hangkészletekből építkeznek:

A diatonikus sirató "ősi" hangkészlete (a)    A diatonikus sirató "ősi" hangkészlete (b)

     A mai siratók e két sorhoz gyakran csatolnak hozzá egy nagyobb ívű ereszkedő sort. Ennek három variánsát különíthetjük el:

A mai siratók ereszkedő sorának hangkészlete (három variáns)

     Halottsirató (Közép-Alföld), 73 éves asszony

     A diatonikussal nagyjából egykorú az Erdélyben és Moldvában énekelt pentaton sirató stílusa. Természetesen ez is recitatív előadású, szerkezete a szövegrögtönzéshez igazodik, s fő hangjai a d’-c’-b’-g’-(f’), szolmizálva: mi-re-do-la-(szó). Ahogy idővel a diatonikus siratóból is kibontakozott egy strófikus népdalforma, úgy a pentaton siratóhoz is szorosan kapcsolódik egy gazdag – Erdélyben virágzó – parlando népdalstílus, főleg balladás és „keserves” szövegekkel. Legismertebb példája a nagy hegyi tolvaj balladája, a „Szivárvány havasán”, melynek „híres dallama” más szövegeken is gyakorta megszólalt: Imhol kerekedik egy fekete felhő (Balladarészlet, Erdély).

A diatonikus stílus szép példája pedig a „Katona vagyok én, ország őrizője”, vagy annak egyik (igen szép előadásban felgyűjtött) változata, az „Ahol én elmegyek” (lírai dal, Moldva).

     Amíg a siratóénekek (finn)ugor hatáshoz köthetők, a kvintváltó pentaton dallamok megjelenése zenei hagyományunkban a török nyelvű népekkel való sok évszázados együttéléssel magyarázható. Nagyobb szerepet kapott bennük már a mai értelemben vett zenei szépség és érzelemkifejezés. Az egyes zenei egységek (sorok, sorpárok) nagyobb távolságokat járnak be, gyakoribbak a nagyobb hangközlépések; jellemzőjük a hozzájuk kapcsolódó ritmus, az érzelmeket jobban követő rubato (szabadon, kötetlenül előadva), vagy az ütembe rendezett giusto táncritmus. Ezeknek a dallamoknak a hangneme is pentaton jellegű (g'-f-d'-c'-b-g, szolmizálva: la-szó-mi-re-do-la). A versszak általában négy sorból áll, az első két sor jórészt a hangkészlet felső sávjában mozog és a kvinthangon zárul. A harmadik-negyedik sor inkább az alsó sávban szól és az alaphangon zárul. A dallam felénél hallható ideiglenes nyugvóhang és a dallam végén álló záróhang közötti viszony szabályozza az egész dallam lefutását, ereszkedő jellegét, annyira, hogy sokszor a dallam második fele kis variálással kvinttel lejjebb megismétli az első felét („kvintváltás”). Emiatt nevezik e stílust pentaton kvintváltónak, melynek legismertebb példája a Somogy megyei „Leszállott a páva” című népdal.

     Az epikus-rituális stílus hagyománya megtalálható a későbbi idők siratóénekeiben, a régi balladákban, koldus-, bujdosó- és rabénekekben, panaszdalokban, betyárnótákban, lírai népdalokban. Talán a honfoglalás és az államalapítás koráig vezethetők vissza azok a természethez kapcsolódó ünnepkörök is, melyek zenei anyaga máig megőrződött a nép körében. A regölés, a regös-énekek a téli napforduló ünnepének emlékei; maga a regös-refrén azonban a bizánci rituális refrénformulákban találja zenei megfelelőjét. A nyári napfordulóhoz  kötődő Szent Iván-éji énekek és az egyéb tavaszi népszokások zenei elemei is az európai agrárkultúrák, Bizánc és a szláv népek hatásainak beépülését jelzik.

     Sárdó gyüjjön - tavaszhívogató, Zoborvidék

     A regösök eredetileg a pogány kori hősénekek előadói voltak a fejedelmek környezetében; különálló településeik létéről okleveles hely- és személynevek tanúskodnak. A mai népi regölés előadói lármás hatású hangszerekkel kísérik éneküket – furulya, köcsögduda, láncosbot, regössíp alkalmazásával.

     A gyermekdalok egy részében a természetmágia zenei emlékei őrződtek meg. A ráolvasásszerű, bájoló-bűvölő bölcső-, altató- és csucsujgató dalok a ringatáshoz igazodnak, egyszerű dallamúak, szinte dallam nélküliek is lehetnek. Egyszakaszos, rövidsoros szerkezetűek. Jellemzőjük a ma már régiesnek tűnő szavak használata (béli, csicsijja, tente), gyakori bennük a becézés. Szintén ősi eredetre utalnak az erősen ritmikus kiolvasók, kiszámolók és mondókák.

 Nagyítás: Szent Gellért nagyobb legendájának részlete a Mondsee-i kódexben (15. század)

     A népdal és a nyugati zenei műveltség találkozását figyelhetjük meg a Szent Gellért legenda nevezetes „Symphonia Hungarorum”-anekdotájában. Itt Gellért, iskolamesterével, Waltherral együtt vándorútja közben egy majornál száll meg, s éjszaka különös hangra figyel föl: valami éneklésnek és egy monoton mormogásnak a „kétszólamúságára”. Hallod-e – kérdezi Walthert mosolyogva – a magyarok szimfóniáját? Majd pedig, nyilván élvezve a primitív zenének és a rá alkalmazott tudós terminusoknak az ellentétét, így kérdezi a mestert — akinek illik jártasnak lennie minden zenei jelenségben — miféle modulamen (dallamalkotás, dallamvezetés) az, mely olvasásomból felriasztott? Afféle carmen, világi dal ez — válaszol Walther, de aztán kimegy utánanézni a hangok okának. Kiderül, egy szolgálóleány dalol, miközben a kézimalmot hajtja. A püspök pénzt küld számára, míg dicsérő szavakat mond a munkást vigasztaló zenéről.

 

Nyitókép

Ugrás a lap tetejére

Előző anyagrész

Következő anyagrész

A mai siratók ereszkedő sorának hangkészlete (a variáns) A mai siratók ereszkedő sorának hangkészlete (b variáns) A mai siratók ereszkedő sorának hangkészlete (c variáns)